szavazás lezárva.

Szabolcsi krumplis pogácsa

lezárt szavazás, recept

Szabolcsi krumplis pogácsa

Szabolcsi krumplis pogácsaFaragó Márta és Taksár Ferenc receptje

Hozzávalók 4 főre:

   * 25 dkg simaliszt
   * 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
   * 25 dkg zsiradék (libazsír)
   * 2,5 dkg élesztő
   * 1 bögre tej (1,5 dl)
   * 3 db közepes méretű krumpli
   * 1 kávéskanál cukor
   * 2 kávéskanál só
   * 1 kávéskanál bors
   * 2-3 kávéskanál őrölt édes-nemes pirospaprika
   * 2 db tojás
   * napraforgó étolaj (sütőlemez kenéséhez)

Az élesztőt a tejben pici cukorral felfuttatom, és hozzáteszek egy evőkanál lisztet is. A közepes nagyságú krumplikat jól megmosom, majd a sütőbe téve megsütöm. A krumplik héját eltávolítom, és még melegen áttöröm krumplitörővel. Amikor a krumpli langyosra hűlt, hozzáadom az őrölt paprikát, a sót, lisztet, a margarint és 1 db tojást. Jól összedolgozom. Teszek hozzá tejet, hogy jól gyúrható legyen. Letakarva félreteszem langyos helyre kb. fél órára keleszteni. Megnézem, hogy megkelt-e. Miután megkelt a pogácsatésztánk, 1 cm vastagra kinyújtva egymás után összehajtogatom a következőképpen: alulról felfelé, felülről lefelé, balról jobbra, jobbról balra. Majd másfél cm vastagra kinyújtom, lisztezett sütőlemezre téve körülbelül fél óráig kelesztem, kiszaggatom. Felvert tojással megkenem a pogácsák tetejét.

Sütés: Otthon előmelegített sütőben közepes lángon kb. negyed óráig sütöm, ha átsül és kezd pirulni, mehet tovább nagyobb fokozaton. Az illatán és a színén látom, amikor kész. Sütés után kis időre letakarom a megsült pogácsákat egy tiszta konyharuhával. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Ferenc nagymamája szerint:
Ne főzzük túl a krumplit, mivel sok vizet vesz fel, és lágyítja a tésztát. Nagyon finom krumplis pogácsát lehetett sütni a kenyér tésztájából is, főtt krumplit törtek bele, majd zsírral keverve meggyúrták, aztán elnyújtották. Pogácsaszaggatóval kiszaggatták és tepsibe téve a kemencében megsütötték. Mert a krumplis pogácsa kemencében sütve a legfinomabb.

34 közönségszavazat

Ehhez talán annyit tudnék hozzátenni észrevételképpen, hogy nincs mit hozzátenni. Pontos és átlátható minden leírás. Ja, és a nagymamának mindig igaza van. (bede)

Itt is a sárga elszíneződés az, ami zavaró, ettől a zöld is fura lesz, és a méreteket nem árt néha úgy ábrázolni, hogy a néző be tudja azonosítani, mi mekkora. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Tejfölös csirke

lezárt szavazás, recept

Tejfölös csirke

Tejfölös csirkeKovács Melinda receptje

Hozzávalók:

   * 1 db csirkemell
   * 1-2 fej hagyma
   * 10 dkg reszlni való sajt
   * 1 tejföl
   * só, bors,
   * pirospaprika
   * liszt

A csirkemellet előkészítem, vékony szeletekre vágom, besózom, és megforgatom a paprikás-borsos lisztbe, és belehelyezem a kizsírozott tepsibe (ünnepnapokon római tálba). Megszórom a hagymával, elkenem rajta a tejfölt, és megszórom a reszelt sajttal. Lefedem fóliával, és bedugom a meleg sütőbe. Körülbelül fél óra alatt megpárolódik, ekkor leveszem a fóliát (tetőt), és megpirítom a sajtot. Főtt krumplival tálalom.

Tejfölös csirke

38 közönségszavazat

Ezek azok az ételek, amik bebizonyítják, hogy a műanyagízű készételek és gyorséttermek elmehetnek a fenébe. Kérem szépen hölgyeim és uraim, kezdjünk el főzni. Hiszen Melinda étele meg fogja adni a kezdőknek járó sikerélményt. Gratulálok, nagyon tetszik! (bede)

Robinak igaza van, itt is csak azt tudjuk hozzátenni, hogy mi a képeket nézzük, és a képeken van még mit javítani, ebben az segíthet, ha idővel visszanézed a képeid, hogy valóban az van-e rajta – és csak az – amit mutatni akarsz. A tepsi sarka, a fél üres tányér nem kell. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Francia hagymakrémleves

lezárt szavazás, recept

Francia hagymakrémleves

Francia hagymakrémlevesKovács Melinda receptje

Hozzávalók (2 személyre):
   * 2 nagy fej hagyma
   * Só, bors
   * Fél liter húsalaplé
   * 5 dkg vaj
   * 5 dkg liszt
   * 1 dl tejszín
   * Reszelt sajt
   * 2 db kis cipó (romantikusoknak egy nagyobb)

Egy kis vajon a felvágott hagymát vajon megpirítom (teljesen mindegy, milyen alakúra vágjuk, csak kb egyformák legyenek, hogy egyformán piruljanak). Ha már szép, akkor meghintem a liszttel, azt is kicsit megpirítom, hogy szép rózsaszín legyen, majd felöntöm a húsalaplével. Sózom, borsozom. Körülbelül 20-30 perc alatt készre fő, akkor egy botmixerrel krémesítem a levest, majd a tűzre visszatéve hagyom még egyet rottyanni, majd beleteszem a tejszínt. Én szeretem a rendes tejszín kicsit édeskés ízét benne, ezért nem használok főzőtejszínt, de bármelyik megfelel. A tejszín beletétele után már nem kell forralni, ilyenkor el is zárom a tüzet alatta. Amíg a leves készül, a cipó tetejét levágom, kivájom a belét, azt felkockázom, és megpirítom. A sajtot is van idő ilyenkor lereszelni. A kész levest beleszedem a cipóba, megszórom a reszelt sajttal, és tálalom. És eb, aki a tányérját meg nem eszi!

Francia hagymakrémleves

44 közönségszavazat

Nagyon jópofák ezek az alapanyag fotók. Nem csak azért kell használni tejszínt az úgynevezett főzőtejszín helyett, mert az édeskés ízt jobban szeretjük, hanem a tejszín 32-35% zsírtartalomnál kezdődik! Ellenben korunk “csodálatos” vívmányával, a főzőtejszínnel, ami körülbelül 15%-os. Próbáld ki, hogy teszel bele egy kis póréhagymát, illetve fokhagymát is. (bede)

Nagyon szeretjük a zsemlébe tett leveseket, Szőke és Hegyi is, pedig egyikőnk se leveses igazán. De a fotókra is kell figyelni, nem csak az ételre, és ha már azt választod, hogy kockás szalvétára tálalsz – talán tányér is kellene – akkor az legyen vagy párhuzamos, vagy haránt, de mindenképp jó, ha ki van vasalva. Apróság, de az ételhez a szervírozás is hozzá tartozik, egy guszta étel elindítja a nyáltermelést, mire a gyomorba kerül, már dolgozik a szervezet a feldolgozáson, szóval nem csak a szemnek jó. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Juhtúrós töltött pogácsa

lezárt szavazás, recept

Juhtúrós töltött pogácsa

Juhtúrós töltött pogácsa (fiatal és még fiatalabb házaspároknak)Faragó Márta és Taksár Ferenc receptje

Hozzávalók:

   * 40 dkg liszt
   * 15 dkg házi vaj
   * 3,5 dl tej
   * só
   * 2 dkg élesztő
   * 25 dkg juhtúró
   * 2 tojássárgája
   * 1 közepes nagyságú főtt burgonya
   * kevés cukor
   * bors

A pogácsa (közös) elkészítése: A Férj a burgonyát megpucolja, enyhén sós vízben megfőzi. Majd a krumplitörővel áttöri. Ezután a juhtúrót alaposan összedolgozza sóval, 5 dkg vajjal, 1 tojás sárgájával és az áttört főtt burgonyával, kihűti.


   A Feleség a lisztet nagyobb tálba átszitálja. Kisebb tálkába tesz belőle két evőkanálnyit, belemorzsolja az élesztőt, hozzáadja a cukrot, 1 dl tejet, összekeveri, és langyos helyen addig keleszti (kb. 15 perc), amíg a tetején a liszt repedezni kezd. Ezután ezt a liszt közepébe nyomott kis mélyedésbe önti. Sima tésztává összedolgozza a 10 dkg olvasztott vajjal, tejjel, tojássárgájával meg egy kis sóval. A tálat tiszta konyharuhával letakarja, és langyos helyen kb. 1 óra hosszáig duplájára keleszti.


   A Férj a nyújtódeszkát finoman meglisztezi. Majd a lisztezett deszkán 2 cm vastagra nyújtja a pogácsatésztát, pogácsaszaggatóval (5 cm átmérőjű) kiszaggatja a pogácsákat, a közepükbe mélyedést nyom, és még 10-15 percig keleszti a tésztát.


   Ezután a Feleség a pogácsákba tölti a juhtúrós tölteléket, kicsit megsodorja, majd a kikent sütőlemezre nem túl szorosan egymás mellé teszi a pogácsákat.

   A Férj a sütőt előmelegíti. Majd a sütőlemezt a tűzhelybe teszi, és a pogácsákat előmelegített forró sütőben, közepesnél nagyobb lángon (kb. 20 perc alatt) megsüti. Az illatán és színén látja, amikor kész. A megsült pogácsákat a sütőlemezzel kiveszi, és a pogácsákat kosárkába teszi. 


   A Feleség a sütés után kis időre letakarja a megsült pogácsákat egy tiszta konyharuhával.


   A Férj Tokaji Furmintot, a Feleség Tokaji édes Szamorodnit kortyolgat hozzá.



Megjegyzés: Amint a recept címében is olvasható „fiatal és még fiatalabb házaspároknak”
készült a receptünk. Ezzel is szerettük volna a fiatal és természetesen a szépkorúakat is
a közös sütés, főzés örömével megajándékozni. (Receptünk megjelent a Vidék íze című receptújság május havi számában „Vegyespáros sodrófával” című cikkben a mellékelt fotóval.)

61 közönségszavazat

Rendben lévő kerek, jó recept, igazatok van, hogy ne legyen száraz az ételleírás, így kell feldobni. Gratulálok. (bede)

Itt valami a színekkel nincs rendben, vagy a lámpafény, vagy a sajt, nem tudjuk, de valami elvitte ezt nagyon a sárgába. Talán azért ha kivesszük a zománcos tepsiből, az segítene. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Gesztenyekrémleves rumos mazsolával

lezárt szavazás, recept

Gesztenyekrémleves rumos mazsolával

Gesztenyekrémleves rumos mazsolávalFaragó Márta és Taksár Ferenc receptje

Hozzávalók 4 főre:

   * 10 dkg mazsola,
   * 0,5 dl rum,
   * 25 dkg édes gesztenyemassza,
   * 8 dl tej,
   * 1 csomag vaníliás pudingpor,
   * 3 evőkanál cukor,
   * 1 csomag vaníliás cukor,
   * 3 evőkanál méz

A mazsolát rumba áztatjuk. A gesztenyemasszát villával összetörjük. A tejből egy merőkanálnyit elveszünk, simára keverjük benne a pudingport és a cukrot. A maradék tejet felforraljuk, folyamatos keverés mellett belecsorgatjuk a pudingporos tejet, beletesszük a gesztenyemasszát, és 1-2 percig főzzük. Lehúzzuk a tűzről, a vaníliáscukorral ízesítjük, majd mixerrel felhabosítjuk. A rumos mazsolát belekeverjük és juharsziruppal vagy mézzel “petyegetve” kínáljuk hűtve vagy melegen.

Megjegyzés: a krémlevesek olyan (áttört) levesek, amelyek párolásához, illetve a fehér rántás készítéséhez margarint vagy vajat használunk, és amelyeket tálalás előtt legírozunk (tejszín vagy tejföl és tojássárgája keveréke) és montírozunk (a kész levesbe apró margarin-, vagy vajdarabkákat keverünk). 
Kukorica-krémleves, gesztenyekrémleves, kaporleves, frankfurti krémleves, francia zöldségleves stb. (vajdarabokat rámorzsolva). Vízgőz fölött tartjuk készen.

28 közönségszavazat

Biztos vagyok benne, hogy ti ezt tudjátok szelídgesztenyével, pudingpor nélkül is. Igazán étvágygerjesztő, bár nekem ez túl édesnek tűnik. Manapság inkább azt tartják krémlevesnek, amit a saját anyagával sűrítünk, és nem kap rántást, illetve tejszínnel fejezzük be, tojássárgája nélkül. (bede)

Szépek a fények, szép az étkészlet és a szervír, szinte már mondhatjuk azt is, hogy ahogy Mártától és Ferenctől megszokhattuk. De ez a ferde sík idegen. Ugyanis így olyan, mint egy repülő csészealj, miközben a tányér elég konzervatív. De ha már dili, akkor ha pici csalásal a lé is ferde, az izgalmas lehetne. Szóval vagy okát adom ennek a ferdítésnek, vagy inkább ne csináljam, a félúton hagyott megoldás bizonytalan érzetet ad. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Sajtgolyók

lezárt szavazás, recept

Sajtgolyók

SajtgolyókKovács Melinda receptje

Hozzávalók:
   * 20-25 dkg fetasajt (vagy bármilyen hasonló állagú kecskesajt)
   * 1 csomag krémsajt
   * 10 dkg tisztított mandula
   * 10 dkg aszalt vörösáfonya
   * Zöldfűszerek
   * szezámmag

A kétféle sajtot összekeverem, ha szükséges, kicsit megsózom (ez ugye sajtfüggő). Vizes kézzel kis golyókat készítettem, a közepébe belenyomtam egy mandulát, vagy áfonyát, vagy natur hagytam, és színkódokkal jelöltem: a mandulásat pirított szezámmagba forgattam, az áfonyásat sima szezámmagba, a naturt meg zöldfűszerekbe forgattam (most nincs itthon friss, amit fel lehetett volna vagdosni, így maradt a szárított változat). Hűtőben egy óra alatt összeérik, összeáll, és már lehet is tálalni.

Sajtgolyók

40 közönségszavazat

Úgy gondolom kedves Melinda, hogy te a sajtok nagy barátja lehetsz. Az áfonya kitűnő párosítás egy ilyen keverékhez. Az anyaghányadban meglehetősen elengeded az olvasó kezét és rábízod, mit kell tennie, ennél azért picit lehetnél pontosabb. (bede)

Az alsó kép rendben van, eltekintünk a vakutól, de a felsőbe, mint eddig minden képednél, benne van itt-ott olyan dolog is, ami nem kéne. Füzet széle, tűzhely széle… Főleg az alapanyagnál nem kerget a tatár, te vagy a rendező, magadnak csinálod, tehát szánj rá időt. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Pékleves

lezárt szavazás, recept

Pékleves

PéklevesFaragó Márta és Taksár Ferenc receptje

Hozzávalók 4 főre:

   * 25 dkg kenyérszelet,
   * 1,5 liter húslé,
   * 1 fej vöröshagyma,
   * 5 dkg reszelt füstölt sajt,
   * 1 dl tejföl,
   * 5 dkg vaj,
   * csipetnyi köménymag,
   * 4 babérlevél,
   * 4 szelet pirítós

A kenyeret beáztatjuk, és a húslevesben feltesszük főni, köménymaggal, reszelt hagymával, babérlevéllel és a füstölt sajttal ízesítjük. 10 perc főzés után áttörjük a levével együtt, majd 1 dl tejföllel és 5 dkg vajjal elkeverve felforraljuk. Forrón csészében egy-egy szelet pirítóssal adjuk asztalra.

Megjegyzés: Egy korai magyar nyelvemlékben a Budán járt és ott magyarul tanulni kezdett Roten-burgi János német diák jegyezte fel először 1422-ben, alapvető ételek-italok közt, a leves kenyér kifejezést. Ez a 16-17. században is széleskörűen használatos. Nem a kenyér egy fajtáját jelenti, hanem olyan ételt, ami valamilyen lével tálban leöntött kenyérből áll, ha úgy tetszik, kenyérkása. Ilyen szerkezetű étel készült hús mellé, és készült önálló ételként is. 1695-ben a Tótfalusi-szakácskönyv valamennyi önálló lév, leves és cibre étele szeletelt vagy kockára vágott kenyérre tálalva került az asztalra. Ebből arra következtethetünk, hogy a receptek címe az ételnek csak a főzendő részét, a levét nevezi meg, maga a kész 498 étel „leves kenyér” lenne. A kenyéren tálalt levek (tyúkmony, ser, bor, ordás, borsó, lencse, cicer, azaz bagolyborsó, sós víz (!), illetve lengyel-, kendermag-, korpa-, ecetes- és káposztalév-cibre) absztinens és böjti napok ételei voltak.

39 közönségszavazat

Csak gazdagodni tud a magyar gasztronómia, ha ilyen csodákat elővesztek és megosztjátok még több emberrel. Nekem tetszenek az ilyen fotók is, bár nem értek hozzá. (bede)

Mi meg nem akarjuk ismételni magunkat a ferdeséggel, de azt szeretnénk megjegyezni, hogy a fények, a mélységélesség megválasztása nagyon jó, szóval igazán guszta. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Spárgatekercs lazac ágyon

lezárt szavazás, recept

Spárgatekercs lazac ágyon, hollandi mártással

Spárgatekercs lazac ágyon, hollandi mártással – Baráth Réka receptje

Ez az étel nagyon egyszerű, bár olcsónak nem nevezhetnénk, viszont olyan sok helyen hallottunk a spárga és a lazac párosításáról, hogy mindenképpen ki kellett próbálni. A citrommal, és a mártással kiegészítve pedig teljes az íz-harmónia, mindenkinek ajánljuk.

Hozzávalók:

   * 500 g zöld spárga
   * 1 kg lazacfilé
   * 150 gr szeletelt trappista
   * 150 gr szeletelt sonka

A mártáshoz:
   * 6 db tojássárgája
   * 300 ml tejszín
   * 450 g vaj
   * só
   * cayenne bors
   * 1 db citrom
   * 1 dl spárga krémleves

A spárgákat alaposan megtisztítjuk majd lobogó húsleves alaplébe tesszük öt percre. Miután ezzel végeztünk, körbecsavarjuk először a sonkával majd a sajttal, és olívaolajjal kikent tűzállótálban – előmelegített sütőben- addig sütjük, míg a sajt aranybarna nem lesz. A lazacfiléből eltávolítjuk a szálkákat majd sóval, borssal és tetszés szerinti fűszerkeverékkel ízesítjük és a nagyságától függően a bőrös felét 3-4 percig, míg a másik felét 3 percig kevés olívaolajon kisütjük.

Spárgatekercs lazac ágyon, hollandi mártással

A vajat felolvasztjuk, és félretesszük, hogy langyos maradjon. Egy vastag falú gyorsforralóba beletesszük a tojások sárgáját, hozzáadjuk a tejszínt és megsózzuk. Ezután a tűzhely szélén, mérsékelt melegen tartva a gyorsforralót, sűrű habverővel, folytonos keverés mellett addig verjük, amíg könnyű, habszerű masszává nem áll össze. Ekkor a tűzről levesszük és további állandó keverés mellett, lassú sugárban öntve hozzáadjuk a langyos vajat. Citromlével és cayenne-borssal ízesítjük. Tálalásig vízgőzön tartjuk melegen, azonban a víznek, melybe beállítjuk, nem szabad forrnia, mert a mártás összefut. Ha kissé sűrű lenne, kevés nyers tejszínnel hígítjuk. Készítésénél arra ügyeljünk, hogy amíg a tojássárgáját a tejszínnel habbá verjük, ne forrjon fel, mert akkor összefut így a mártás hasznavehetetlenné, válik. A végén belekevertünk egy deci spárga krémlevest de ezt el is hagyhatjuk. Metélőhagymával tálaljuk.

26 közönségszavazat

Gratulálok, hozzányúltál egy klasszikushoz, és szépen el is “zenélted”. Azzal nem értek egyet, hogy a bőrös felével kell elkezdeni sütni a lazacot, ugyanis szerintem sokkal jobb, ha levesszük róla a bőrt. Próbáld ki. A hollandi mártást nem csak vízgőzön kell tartani, hanem azon is tanácsos elkészíteni. Biztosabb a végeredmény. Hallottam valahol, ha az istenek esznek, biztosan spárgát esznek hollandi szósszal. :) (bede)

Nagyon jónak tartjuk a képeket, az első egy hagyományosabb megközelítés, a második inkább receptkönyvbe való kedvcsináló, nagyon jól láttad meg a formákat, a tálak és kis csészikék ritmusát. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Spárgaszuflé

lezárt szavazás, recept

Spárgaszuflé

Spárgaszuflébeatbull receptje

A szuflé a francia soufflé szóból ered, mely lehelletet jelent. Jellemzően a kemény habbá vert fehérjének köszönheti a könnyedségét, s sokféle ízesítésben készítik: akár sósan előételként pl. sajttal, hallal, vagy desszertként pl. csokoládéval. Mivel a spárga önmagában is enyhén édeskés ízű, így úgy döntöttem, hogy némi cukorral méginkább kihangsúlyozom, s egy szuflé formájában desszertként valósítom meg. Az édes ízt némi narancslével és narancslikőrrel próbáltam egyensúlyozni, ami egyébként is jól megfér szerintem a spárga mellett. Igazán különleges desszert, hisz szerintem senki nem sejtené a spárgát egy ilyen szufléban!

Hozzávalók (kb. 8-12 szufléhoz):

   * 250g spárga
   * 1 narancs
   * 5 tojás
   * 60g cukor
   * 2 ek vaj
   * 35g liszt
   * 2 cl narancslikőr
   * frissen reszelt szerecsendió
   * só

Mossuk meg a narancsot, majd egy megfelelő szerszámmal hántsunk le a héjáról vékony csíkokat, s tegyük félre. Csavarjuk ki a narancs levét, s öntsük fel annyi vízzel, hogy összesen fél litert kapjunk. A spárgát mossuk, majd hámozzuk meg, s törjük le az alsó fás részét. A spárga héját és a fás részét tegyük egy lábasba, öntsük fel a narancsleves vízzel, adjunk hozzá 1tk sót, 1/2 tk cukrot és főzzük kb. 10 percig. Közben vágjuk kb. 2 cm-es darabokra a megtisztított spárgát. Szűrjük le a narancsos spárgalevet, s öntsük vissza a lábasba, majd főzzük benne a spárgadarabokat 20 percig. Közben válasszunk szét 5 tojást. A fehérjéket a cukorral együtt verjük kemény habbá. A sárgájából csak háromra lesz szükség, azokat tegyük egyelőre félre. Sütőben való sütésre alkalmas kis formákat kenjünk ki vajjal, majd szórjuk ki liszttel. A felesleges lisztet ütögessük ki a tálkából. A 20 perc letelte után szűrjük le a levet, s főzzük el annyira, hogy csak kb. 1/4 l maradjon. Egy nagy serpenyőben olvasszuk fel a 2 ek vajat és süssük meg benne a spárgadarabokat, majd szórjuk rá a lisztet. Kavarjuk el a lisztet a vajjal, s hagyjuk enyhén sülni. Öntsük fel a narancsos spárgalével. Kavarjuk el alaposan, majd vegyük le a tűzről, s egy kicsit hagyjuk kihűlni. Reszeljünk rá egy kevés szerecsendiót, s öntsük hozzá a narancslikőrt. Kavarjuk el a lisztes spárgában a 3 tojássárgáját, majd óvatosan tegyük ugyanezt a kemény habbá vert fehérjével. Töltsük meg a kikent tálkákat kb. félig a homogén könnyed masszával, s tegyük kb. 25-30 percre a 180°C-ra előmelegített sütőbe. Sütés közben ne nyissuk ki a sütő ajtaját. A sütőből kivéve borítsuk ki a szuflékat a formákból, s azonnal tálaljuk. Ízlés szerint a félretett narancshéjcsíkokkal és bazsalikommal díszíthető.

36 közönségszavazat

Ha a te recepted, akkor le a kalappal! ha nem, akkor mag azért, mert ilyen jót találtál! Pontos, jó leírás és tetszik a szuflé magyarázata is. Így kell ezt. (bede)

Jó a kép alapötlete, jók a színek, különösen a kék háttér, ha változtatnánk, akkor csak annyit, hogy lehet, hogy van egy jobb fordulata is ennek a kör fomának, és nem épp a berogyott rész, még ha életlenben tartva is, valamint a kép előterében lévő sötét asztal visszahúz, túl erős, akár le is hagyható. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Spárga-carpaccio

lezárt szavazás, recept

Spárga-carpaccio

Spárga-carpacciobeatbull receptje

Egy a klasszikus piros-fehér színekben pompázó carpaccio – spárgából. Nagyon jól illik hozzá egy kevés fokhagymás vajban megmelegített garnélarák is.

Hozzávalók (2 fő részére):

   * 6 vastag fehér spárga
   * 0,5 l céklalé
   * 1 narancs
   * 3-4 szál metélőhagyma (snidling)
   * 1 ek balzsamecet
   * 2 ek tökmagolaj
   * 3 ek enyhe olivaolaj
   * cukor
   * frissen őrölt feketebors
   * só

Tegyünk fel egy lábasba kb. 0,5 l vizet, s forraljuk fel. Mossuk meg alaposan a spárgát, majd hámozzuk meg. Az alsó fás részét törjük le. A forró vízbe tegyünk 1,5 tk sót, 1 tk cukrot, valamint a spárga héját és az alsó fás részét. Miután kifőtt a spárgaíz a “hulladékból”, szűrjük le a spárgalevet és tegyük félre. A spárgát vágjuk srégan nagyon vékony szeletekre. Forraljuk fel a céklalevet és fűszerezzük 1tk sóval. Dobjuk a spárgaszeletek felét a forrásban lévő spárgalébe, majd 1-2 perc főzés után szűrjük le és hagyjuk lecsöpögni, majd lehűlni. Ezután dobjuk a spárgaszeletek másik felét a forrásban lévő céklalébe, kavarjuk el jól, hogy mindegyik szeletet szépen befesse, majd 1-2 perc főzés után szűrjük le és hagyjuk lecsöpögni, majd lehűlni. Csavarjuk ki a narancsot. Adjunk 2 ek-nyit egy jól lezárható kicsi befőttesüvegbe. Öntsük hozzá a balzsamecetet, valamint a tökmag- és olivaolajat. Fűszerezzük sóval, frissen őrölt feketeborssal és egy csipet cukorral. Csavarjuk rá az üveg tetejét, majd alaposan rázzuk össze.
   Rakjunk ki egy tányért kedvünk szerint felváltva, vagy körkörösen a piros és fehér spárgaszeletekkel. Szórjuk meg apró karikákra vágott snidlinggel, majd locsoljuk meg 2-3 ek-nyi fűszeres lével. Hagyjuk kb. 10-15 percig állni, majd egy pohár könnyű fehérborral és néhány szelet friss fehér kenyérrel együtt tálaljuk.

23 közönségszavazat

Miért nem tettük rá azt a garnélát? Manapság minden étteremben van valamilyen “carpaccio” bármiből készítve. De ez engem komolyan lenyűgöz, sokféle carpaccioval találkoztam már, ez benne van az első kettőben. Gratulálok, nagyon jó. (bede)

Minden nagyon szép, talán a mélységélesség lehetne nagyobb egy lehelletnyivel, mert így beáldozod a szép struktúrákat is, de ez nem olyan vélemény, ami rontana a kép megítélésén, jók a színek, ha ez dián lenne, a pirosak se csukódnának be, sajnos ez a digitális technika hátránya, szóval gratulálunk. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Zöld spárgaleves mentával

lezárt szavazás, recept

Zöld spárgaleves mentával

Zöld spárgaleves mentávalbeatbull receptje

A megszokott spárgaíztől eltérő, egyszerűen elkészíthető zöld spárgaleves 2 fő részére.

Hozzávalók:

   * 500 g zöld spárga
   * 18-20 levél menta
   * 500 ml csirkehúsleves
   * 300 ml tej
   * 100 ml tejszín
   * csipet cukor
   * frissen őrölt feketebors
   * só

Mossuk meg a spárgát, majd vágjuk le az alsó fás részét és hámozzuk meg az alsó harmadát. Vágjuk apró darabokra a spárgát. A tejszínt egy kézi habverő segítségével verjük kemény habbá, s tegyük félre. Forraljuk fel a csirkehúslevest, és dobjuk bele a spárgát valamint a mentát. Kb. 20 percen át hagyjuk fedő alatt csendesen rotyogni, majd egy botmixer segítségével pürésítsük homogén levessé. Öntsük fel a tejjel és fűszerezzük egy csipet cukorral, sóval és frissen őrölt feketeborssal. Kavarjuk el jól, majd forrón szedjük tányérokba. Egy tk-nyi tejszínhabbal, mentalevéllel díszítve és néhány szelet friss fehérkenyérrel együtt tálaljuk.

29 közönségszavazat

Nem biztos, hogy fehér kenyeret tennék mellé. Talán pár vékony olivaolajjal pirított baguette, vagy szintén pirított szezám vagy lenmag jobban illik hozzá. A mentával nagyon kell vigyázni, hiszen az intenzív illat és íz könnyen megöli a spárgát. (bede)

Csak egy tanács. Ha a tányér alá teszel hátul valamit, kicselezed a dolgot és jobban érvényesül az étel attól, hogy egy lehelletnyit billentesz az edényen, mivel maga a tál elég amorf forma, nem derül ki a turpisság se. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Zöldspárgás köret

lezárt szavazás, recept

Zöldspárgás köret

Zöldspárgás köret Maci receptje

Gyakran időhiányban szenvedve születnek legklasszabb ételek, igaz most csupán egy köretről van szó. Az idő hiánya egyszerű és a lehető legkisebb munkaráfordítással járó technikákra ösztönöz, de a végeredménytől mégis a maximumot várja el mindenki. Ezt a zöldköretet sült halfilé mellé készítettem, csak épp amin “tájming” volt egy kicsit szerencsétlen, és mire kikerült a sütőből a köret, szépen elfogyott nélküle a hal. Semmi probléma, mert a sütőben sült zöldség még önmagában is finom, sőt! Az összeállítás véletlenszerűen történt, abból amit találtam a hűtőben és felhasználásra várt. Azóta sor került ismétlésre is, pennével keverve, pecorinoval megszórva. Teljes értékű, kényelmes vega ebéd.

Hozzávalók:

   * 1 köteg zöldspárga
   * 8-10 szem gomba
   * 1 cukkini
   * 2 gerezd fokhagyma
   * 2-3 ek. olívaolaj
   * pár csepp balzsamecet
   * tengeri só
   * feketebors

A spárgák végeit meghajlítom és lepattintom a fás részt róluk. Általában épp ott törnek el, ahol ez véget ér. A zöldspárgát a fehérrel ellentétben nem kell pucolni, elég megmosni. Sós, enyhén cukros vízben 3-5 percig előfőzöm, de semmiképp sem puhára. Közben felcikkezem a gombát, a cukkinit hosszában félbe, majd szintén cikkekre vágom és hozzákaparom a fokhagymát. Az előfőzött spárgát 3-4 cm-es darabokra vágom és a többi hozzávalóhoz rakom egy tálba. Sóval, borssal, olajjal és balzsamecettel összeforgatom és egy sütőpapírra pakolom. A sütőpapír széleit összefogom, és egy pofás kis csomaggá zárom le. 200°C fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütöm a zöldségeket.

25 közönségszavazat

Ez a tipikus esete a nagy felfedezéseknek. Hiszen így keletkeztek az igen komoly vegyi anyagok is. :) Na de a viccet félretéve, csak az tud jól összekombinálni jó alapanyagokat, akinek a tudás és a rutin ott mozog a kezében, megfűszerezve bátorsággal. Azért arra kíváncsi lettem volna, milyen hal fogyott el mellőle. (bede)

Jó a döntés a képrészlettel, guszta, lucskos, mégsem úszik, mmm, szó szerint enni való. Odamegyünk és kieszünk a konyhádból, vigyázz! (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Háromsajtos, spenótos falatok

lezárt szavazás, recept

Háromsajtos, spenótos falatok

Háromsajtos, spenótos falatokTóthné Libor Mária receptje

Hozzávalók:

   * 1 cs. hajtogatott vajas tészta
   * 40 dkg friss spenót
   * 8 dkg márványsajt
   * 1 mozarella sajt
   * 2 ek. frissen reszelt parmezán
   * 2 ek. tejszín
   * 1 cs. újhagyma
   * 1 g. fokhagyma
   * 2 ek. olívaolaj
   * 1 tojássárgája
   * só, bors

Elkészítjük a tésztát, vagy ha mirelitet használunk, kiolvasztjuk. Én friss leveles tésztát készítettem. 2 ek. olívaolajon a karikára vágott újhagymát puhára párolom, majd hozzáreszelem az 1 g. fokhagymát is. Ráteszem a megmosott, lecsepegtetett spenótot, puhára párolom, míg a kiengedett leve elpárolog. Belemorzsolom a sajtokat, rálocsolom a tejszínt, összeforgatom. Borssal fűszerezem, ha szükséges, sóval ízesítem. Ha langyosra hűlt, hozzákeverem a tojássárgáját is.

Háromsajtos, spenótos falatok

A tésztát vékonyra nyújtom, majd négyzeteket vágok belőle. Mindre teszek 1-1 tk. tölteléket, háromszögekre, téglalapokra hajtom őket, villával lenyomkodom a szélüket. Tepsin újrakelesztem, kb. 30 percig, tojással lekenem, szezámmaggal megszórom majd 180-200 fokos sütőben 10-12 percig sütöm.

Háromsajtos, spenótos falatok

A falatok felénél a töltelékre 1-1 szeletke körtét is tettem, nagyon jót tett nekik. Kiváló vendégváró.

31 közönségszavazat

Valóban kiváló vendégváró falatok. Sőt, egy kellemes, laza hal mellé még köretnek is el merném “sütni”. A vajastésztát legközelebb mindenképp írd le. Hiszen jóval egyszerűbb megvenni bár, de ha van időnk, akkor készítsük mi magunk, sokkal jobb lesz. 1 csomag vajas tészta hány deka? (bede)

Jó az elrendezés, jó hogy megmutatod a belsejét, szép is lett az étel, csak a vaku miatt a fények lettek túl erősek és ettől az alján lévő ducibb darab uralkodik a képen most. Annak viszont nagyon örülünk, hogy jöttek fázisfotók is, kezdőknek ez segítség lehet. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Spenótos-ricottás ravioli

lezárt szavazás, recept

Spenótos-ricottás ravioli

Spenótos-ricottás ravioliKandikó Éva receptje

Ma volt egy viszonylag nyugodt napom, amit többé-kevésbé pihenéssel szándékoztam eltölteni. És nekem a pihenésbe beletartozik a főzés is, legalábbis az a válfaja, amikor nem kell rohanni, nincs stressz, kész lesz, amikor kész lesz, nem sürget senki. Erre gondolva ballagtam el ma a Dolcéba, hogy ricottát, pancettát, arborio rizst szerezzek be, aztán majd meglátjuk, mi alakul ki belőle. Útközben döntöttem el, hogy spenótos raviolit fogok készíteni. Eredetileg paradicsomos szósszal nyakon öntöttet szerettem volna, de ahhoz nem találtam a neten olyan tölteléket, amit szívesen elkészítettem volna. Ha valakinek van ötlete, ne habozzon megosztani velem! Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az Egy falat Olaszország című könyven a ravioli készen vett lasagne lapból, sütőben sütve készül, hát nem tudom… Íme az én variációm raviolira:

Hozzávalók:

   * 50 dkg sima liszt
   * 5 egész tojás
   * egy mokkáskanál só
   * egy gondolatnyi olívaolaj
   * liszt a szóráshoz, nyújtáshoz
   * 30 dkg fagyasztott spenót felengedve, kinyomkodva
   * egy nagy gerezd fokhagyma
   * 15 dkg ricotta
   * só, bors
   * vaj

A munkapultra szórtam az előzőleg kimért lisztet, mélyedést csináltam a közepébe, beleütöttem az öt tojást. Mivel elég szemfüles vagyok, sikerült megakadályoznom, hogy a fehérjék lefolyjanak a kőre:) Fokozatosan összekeverve a tojást a liszttel, sóval, nem nagyon könnyű fizikai munkával meggyúrtam a tésztát, dolgoztam vele kb. 20 percig, és közben azon agyaltam, hogy a 70+ nagyanyám vajon hogy volt erre képes fizikailag? A párom később azt mondta, hogy valószínűleg megszokta, de hát én se vagyok cukorból, simán arrébb viszek egyszerre 30 kilót – a múlt héten próbáltam, sokszor egymás után, és tényleg megy! -, szóval ha azt vesszük, én is szokva vagyok a gyűrődéshez. A tésztagyúrás akkor se piskóta, hogy ezzel a hasonlattal éljek. Amikor elég simának és ruganyosnak ítéltem a matériát, megspricceltem olajjal, és 20 percet hagytam pihenni.

Spenótos-ricottás ravioli

Addig elővarázsolta(tta)m a tésztagépet, összerak(at)tam, odatettem a tésztának a vizet forrni, és persze elkészítettem a tölteléket: a fokhagymát apróra vagdaltam, egy kanálnyi vajon átforrósítottam, majd hozzáadtam a spenótot. Sóztam, borsoztam, majd hűlni hagytam. Amikor már csak langyos volt, hozzákevertem a ricottát. A tésztát többször áteresztettem a gépen (lásd a képet), majd kis halmokban ráhelyeztem egy-egy kávéskanálnyi tölteléket, beborítottam egy másik tésztalappal, lelapogattam a töltelék körül a tésztát, összenyomkodtam, majd cakkos szélű formával kiszaggattam. Mehettek a sós vízbe főni úgy 5-7 percre. A tányéron olvasztott vajjal locsoltam meg, bőven adtam hozzá frissen reszelt parmezánt.

91 közönségszavazat

Nekem se tetszik a lasagne-os válzotat, bár a forrás állítólag eredeti. Ne feledjük azonban, hogy az egyszerűségre törekedtek. A tésztát én tálban kezdem el összeállítani, majd úgy teszem a munkaasztalra, már nekem is lefolyt a kőre… Remélem azért a tésztagyúrástól nem vesszük el a többiek kedvét, a tészta nagyon fontos, Szőke mondaná szakrális helyzet, a gyúrással tesszük bele az energiát, az életet. És biztos igaza is van. (bede)

Valóban, a gyúrás nem a legkönnyebb munka a konyhában, talán a takarítás lehet még hasonlóan nehéz. A képek nagyon szemléletesek, a felső kifejezetten ízléses és profi munka, ha tanácsolhatunk valamit, akkor talán annyit, hogy a képbe beleírni, keretezni azt, díszítgetni egy picit a bizonytalanság érzetét kelti, szóval bízz jobban magadban, hogy igen, amit kitaláltál, amit megmutatsz, önállóan is működik. Ezt a többi konyhás fotósnak is mondjuk, ráadásul a felirat betűtípusa lehet, hogy nem illeszkedik tipográfiában az oldaléval, szóval a profi fotós munka erejét és hatását ezek a dolgok gyengíthetik, erősebb lesz a kép, ha képként kezeljük. (szőke-hegyi)

szavazás lezárva.

Megint rétes

lezárt szavazás, recept

Megint rétes

Megint rétesKandikó Éva receptje

Ismered az érzést, mikor egy eseménydús, fárasztó nap után, amikor azt hiszed, a maradékokból megoldottad a család vacsoráját, lerogysz a gép elé, és akkor… akkor egy elgyötört hang jut el hozzád a lakás egy távoli pontjáról: úgy ennék valami sósat (édeset, meleget, hideget…)! A fohász a ház urától érkezik, és igen, vacsora után van, de az ő napja se volt könnyű (orvoshoz vitte az egyik cicánkat, akinek vastagbél gyulladása van), úgyhogy indokoltnak éreztem a probléma azonnali orvoslását. Mit kell ilyenkor tenni? Elő kell venni a rejtett, vagy kevésbé rejtett medvehagyma készleteket, a mélyhűtőben lapuló – kivételesen nem saját kezűleg nyújtott – réteslapokat, a dugi kecskesajtot, és medvehagymás rétest kell sütni…

Hozzávalók:

   * 1 csomag réteslap (összesen 4 lapot tartalmaz)
   * egy marék medvehagyma
   * 15 dkg kecskesajt
   * só, bors, olaj

A réteslapokat 16 csíkra vágtam. A medvehagymát megmostam, megtörölgettem. A kecskesajtot villával összetörtem, sóztam, borsoztam. Az első réteslap csíkot megspricceltem olajjal, majd 3-4 medvehagyma levélből és egy kiskanál kecskesajtból szoros batyut gyúrtam. Ezt a gombócot rátettem a réteslap sarkára, háromszög alakúra hajtottam, majd folytatva a háromszögezést, a teljes csíkos felhasználva egy háromszög alakú batyut készítettem. Tetejét megspricceltem olajjal. Amíg a csíkokból és a töltelékből tartott, folytattam a műveletet. Sütőpapírral bélelt tepsire raktam a háromszögeket, majd 200 fokos sütőben néhány perc alatt megsütöttem őket. Sűrű tejföllel isteni!

13 közönségszavazat

A kecskesajt fajtájától függően azért vigyázzunk a sózással. Nagyon helyes, ötletes, gyors kis étek. Imádom az ilyeneket, nálam ezek szoktak a desszert szerepébe bújni. Szerintem a fotóid is jók. (bede)

Szépek a struktúrák, anyagszerű, szinte érezzük az illatokat is, talán a bal oldalán egy pici takarás segíthetett volna belül tartani a tónusokat. (szőke-hegyi)